Első szakmai fórumukat tartották – Szolnoki járás foglalkoztatási paktum

A Martfű Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 382,59 millió forintos támogatást kapott a „Szolnoki járás foglalkoztatási paktum” című, TOP-5.1.2-15-JN1-2016-00002 azonosítószámú pályázata megvalósítására. A projekt keretein belül képzések, foglalkoztatást ösztönző és társadalmi együttműködést támogató programok valósulnak meg.

 

A pályázat keretében az első szakmai fórum megrendezésére január 23-án, Martfű Város Önkormányzatának épületében került sor.

A szakmai fórum nyilvános volt a munkáltatók számára, ezen felül a már csatlakozott tagok is meghívást kaptak.

Dr. Papp Antal polgármester úr köszöntője után Gogolák Zoltán moderátor vezetésével kerekasztal beszélgetés kezdődött, melynek témája olyan a főtevékenységtől eltérő területek meghatározása volt, amelyekkel a vállalkozások képzések igénybevételével javítani tudnak versenyképességükön. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatalának vezetői és munkatársai igyekeztek minden felmerülő kérdésre választ adni.

A megbeszélés második részében a munkáltatók munkavállalókkal szembeni igényeinek összesítése és összehangolása valamint a képzettségi szintek és készségek meghatározása volt a fő téma, a felzárkóztató és szakmai képzések tervezését segítve.

A fórum során több ötlet és javaslat is elhangzott, amelyre a jövőben építeni tudunk a pályázat során, illetve hamarosan nyilvános lesz egy képzési jegyzék is.

Észrevételeikre a továbbiakban is számítunk, a paktum iroda munkatársai várják az érdeklődőket az Önkormányzat épületében (dr. Molnár György, Danku Nóra).

Az idei évben még lesz lehetőség a további szakmai fórumon való részvételre, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Forrás :

martfu.hu